Kutatói azonosítók

KUTATÓI AZONOSÍTÓK

KUTATÓI AZONOSÍTÓK

A kutatói azonosítók lényege, hogy képesek összegyűjteni egy szerző egy adott adatbázison belüli publikációt, vagy összekötni a különböző adatbázisokban szereplő profilokat. Magyar viszonylatban az MTMT kiváló egy-egy szerző publikációinak nyilvántartására, azonban nemzetközi viszonylatban egyéb azonosítók is léteznek, amelyek mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy a szerző és publikációi, valamint az egyetemünk nemzetközileg jobban láthatóvá váljanak.

Az 5/2017. (V. 2.) számú rektori utasítás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett kutatási tevékenységgel kapcsolatos publikációk közzétételének rendjére vonatkozó alapelvekről elrendelte, hogy az ELTE oktatói-kutatóinak regisztrálniuk kell az ORCID, Researcher ID (azóta Publons), Scopus Author ID valamint Google Scholar adatbázisokba, és ezekben létre kell hozniuk szerzői profiljaikat.

A különböző azonosítókat rögzíteni lehet az MTMT-ben a szerző adatlapján, így onnan egy kattintással megtekinthető, hogy melyik adatbázis indexálja a szerző publikációit, illetve a Scopus és WoS adatbázis esetében nyomon követhető a hivatkozások egy része is.

Ha az azonosítóikkal, szerzői profiljaikkal kapcsolatban kérdésük lenne, keressék MTMT adminisztrátorukat vagy írjanak az mtmt@btk.elte.hu e-mail címre.

Azonosítók rögzítése az MTMT-ben

ORCID – Open Researcher and Contributor

Az ORCID 2012-ben indult azzal a céllal, hogy az azonos publikálói nevek, a névváltozatok, és a hozzájuk kapcsolódó tudományos művek rendszerét átláthatóbbá tegye.

A regisztráció után a kutatók egy 16 számjegyből álló egyedi és nemzetközileg elfogadott azonosítót kapnak. Létrejön egy szerzői adatlap is, ahol össze lehet gyűjteni a névvariációkat, jelenlegi és korábbi munkahelyeket, kutatócsoportokban való részvételeket és publikációkat. Azon közlemények, amelyek DOI-val jelennek meg, és feltüntetik rajta a szerző ORCID azonosítóját, automatikusan megjelennek az adatlapon. A korábban megjelent, illetve az automatikusan be nem kerülő publikációkat lehetőség van kézzel vagy MTMT-ből való importtal rögzíteni.

Nagy előnye, hogy nem egy adatbázison belül azonosítja a szerzőket, hanem adatbázisokon átível: ha más adatbázisban is létrehozásra kerül a szerzői profil, azt össze lehet kapcsolni az ORCID-val, így ott is megjelenik ez az azonosító, így egy kattintással el lehet jutni a teljes életműhöz.

ORCID profil létrehozása és feltöltése (2024)
ORCID azonosító létrehozása és feltöltése az MTMT-be
ORCID azonosító megerősítése az MTMT-ben (régebben létrehozott, és MTMT-ben már rögzített azonosító esetében)

Google Scholar

A Google Scholar egy tudományos anyagokat is indexelő adatbázis, amelyben megtalálhatóak a szerzők saját személyes honlapjain közzétett pdf tartalmak, egyes repozitóriumokba feltöltött publikációk, folyóiratok archívumaiból, honlapjairól származó cikkek, a Google Books-ban szereplő művek, és egyre több adatbázis (pl. ERIC) által indexált tartalom is.

A Scholar, másnéven Google Tudós profil létrehozásának előnye, hogy össze tudjuk gyűjteni egy szerzőnek a Google által indexelt publikációit, illetve kézzel ki is tudjuk egészíteni a listát. Azon publikációk esetében, melyeket a Google is indexel, automatikusan megkezdődik az idézők és tudománymetriai adatok figyelése is. Fontos tudni azonban, hogy az itt jelölt idézőket mindig kritikával kell kezelni: sokszor nem egyértelműek a bibliográfiai adatok, vagy nem tudományos műben történik a hivatkozás, illetve egy dokumentumot többször, több forrásban is megtalálhat, ezt pedig mindig külön számolja.

Bővebb információ a Google Scholar szerzői profil létrehozásáról

Web of Science Researcher Profiles

A Clarivate Web of Science (WoS) adatbázisához kapcsolódó ResearcherID azonosító 2019. áprilisában egyesült a Publonssal, majd 2022. novemberében a Publons átalakult, így jött létre a jelenlegi és aktuálisan használt Web of Science Researcher Profiles.

A Web of Science Researcher Profiles új, egyedi szolgáltatása, hogy az idézetek és a hagyományos tudománymetriai mutatók mellett nyilvántartható a szerkesztői és bírálói (lektori) munkásság is; valamint újdonság a Reviewer Locator, amelynek segítségével a szerzőket lektori feladatokra is meg tudják találni a szerkesztőségek.

Azon szerzők, akik korábban rendelkeztek Researcher ID és/vagy Publons profillal, azok profiljai átirányításra kerültek az új oldalra, és a bejelentkezési adatok is változatlanok; valamint be lehet lépni az ORCID felhasználónévvel és jelszóval is!

Azok a szerzők, akik korábban nem regisztráltak a ResearcherID-ba, azoknak most az új felületen kell regisztrálniuk, azonban a korábbiakkal ellentétben minden regisztrált szerző kap Web of Science Researcher ID azonosítót, nemcsak azok, akiknek szerepel legalább egy publikációjuk a Web of Science adatbázisban.

Az MTMT-ből a publikációs lista importálható az új profilra, de ORCID-val történő szinkronizációval is könnyen, gyorsan megoldható a teljes publikációs lista láthatóvá tétele ezen a profilon is.

Bővebb információ

 

Scopus ID

A Scopus az Elsevier Kiadó hivatkozáskereső bibliográfiai adatbázisa. Az adatbázis absztraktok formájában dolgozza fel minden tudományterület legfontosabb szakirodalmi forrásait, emellett tudománymetriai mérések végzésére, figyelemmel követésére, valamint a szerzői hivatkozások felderítésére is alkalmas. Az adatbázisban szereplő címekhez és absztraktokhoz sok esetben a teljes szövegű cikk is elérhető a Science Direct oldalán keresztül.

A Scopus adatbázisába nem tud egy szerző egyénileg regisztrálni, az azonosítója akkor készül el, amikor az adatbázis elkezdi indexálni az egyik publikációját. A Scopus tehát automatikusan, a publikációkon szereplő adatok (név, intézményi affiliáció) alapján építi fel a szerzői profilokat. Előfordulhat azonban, hogy egy szerző publikációit nem köti össze (mert különböző a feltüntetett névforma, vagy nem egyértelmű az adatbázis számára a magyar név), hanem több profil is tartozik egy-egy szerzőhöz, vagy éppen egy szerző profiljában más hasonló vagy azonos nevű szerző publikációi is szerepelnek. Célszerű a profilt rendszeresen ellenőrizni, az esetleges párhuzamos profilokat összevonni az egyértelmű beazonosíthatóság miatt.

A Scopus szerzői profilja csak azokat a publikációkat tudja a szerzőhöz rendelni, amelyek elérhetőek az adatbázisban. Ahhoz, hogy egy-egy szerző teljes életműve látható legyen, célszerű összekapcsolni az ORCID profiljával is.

A Scopus profil javításához útmutató
Scopus és ORCID profil összekapcsolása